Nehéz megkülönböztetni az igazi mennybéli hangzástól azt az előadást, amelyet a Gnyeszin Akadémia kórusa vitt színpadra december 15-én. A Solti termi koncert olyan hatást keltett, mintha a szférák zenéje búgna dallamosan, vagy szirének elbűvölő éneke zengene. Egy biztos: nem evilági hangzás élményét nyújtotta a teremben ülők számára.
A több mint tizenhárom éve működő Altro coro kortárszenei együttes a Gnyeszin Zeneakadémián indult útnak, az ottani kórus tanszék hallgatói és öregdiákjai alapították. Az ensemble fő célja a XX. és XXI. század zenéjének megismertetése a világgal. Ezúttal pedig a magyar közönségnek hoztak el különféle karácsonyi tematikájú kórusműveket.
A tíz nőből és tíz férfiból álló kamarakórus Szergej Rahmanyinov darabjaival nyitotta az estét. A Vesperás (op. 37) tizenöt tételéből most négy hangzott el, közülük elsőként a „Bogorogyice gyevo” („Üdvözlégy Mária”). Ez az érzelmes, finom, fenséges tétel, amelyben az együttes hatásosan valósította meg a dinamikai sokszínűséget, a hangverseny egészét megalapozta. Jelezte ugyanis, hogy az ezt követő művek sem a szemfényvesztésről vagy a látványos előadásmódról fognak szólni, hanem a zene bensőséges szépségének és valódi értékeinek megmutatásáról. Ezután a Vesperás utolsó három tétele szólalt meg. A „Dnyesz szpaszenyije” („A megváltás napja”) című tételt erőteljesebb hangzás, illetve kiváló artikuláció jellemezte. A zárótétel, a „Vzbrannoj vojevogye” („Megválasztott vezet”) a leglendületesebb, legvidámabb karakterű az előadott tételek közül; erre ráerősített a férfikar hangosabb zengése is. Az eddigiek alapján levonhatjuk a következtetést, miszerint a kórus jó érzékkel állítja össze a repertoárját, hiszen a Vesperás tizenöt tételéből négy olyan reprezentatív darabot emelt ki, amelyek egymás után elhangozva egységet alkotnak.
A problémáival a hitére támaszkodó Rahmanyinov a Vesperáson kívül megírta az Aranyszájú Szent János Liturgiája (op. 31) című művet is – ennek két tétele szintén elhangzott a koncerten. A „Szlava otcu jegyinorodnyij Szinye” („Dicsőség az Atyának és a Fiúnak”) és a „Tebe pojem” („Dicsőítünk Téged”) szövegében közös, hogy középpontjukban a dicsőítés áll. Míg azonban ez az üzenet az előbbiben forte kinyilvánításként mutatkozik meg, addig utóbbiban selymesen elterülő piano hangzás útján. Tehát azt mondhatjuk, hogy a „Tebe pojem” kezdetű tételben a szöveg konfliktusban van a zenével, vagy legalábbis nem a hagyományos módon tárul benne elénk a dicsőítés fogalma. Fontos megjegyezni, hogy a kórus az egész koncert alatt enyhén hajlongva énekelt, együtt mozogva Alekszandr Rizsinszkij karnagy minden gesztusával, együtt lélegezve vele, ezáltal leképezve a dallamsorok szép ívét. Ebből is látszott az a hihetetlen koncentráltság, illetve az az élvezet, amellyel szívből zenéltek közösen.
Az est további részében olyan ma is aktívan munkálkodó zeneszerzők művei hangzottak el (a tíz éve elhunyt John Tavener kivételével), akiknek az alkotásain már érződnek a legmodernebb törekvések (hol jobban, hol kevésbé). Erre példa Pascal Dusapin Umbrae mortis című darabja, amelyben a komponista suttogó beszédeffektust is alkalmazott. A nehéz intonációjú műben előfordult néhány bizonytalan hang, de összességében izgalmas hangzást és feszült légkört teremtett a kórus.
Ezután Arvo Pärt kompozíciói következtek; Rahmanyinov mellett ő jelent meg a legnagyobb hangsúllyal a programban. A széles körben kedvelt kortárs zeneszerző hat előadott darabja rávilágít legfőbb alkotási módszereire. A minimalizmuson túl a fokozatos építkezés és a kupolás szerkezet is megfigyelhető többek között Tribute to Caesar, The Woman with the Alabaster Box, Magnificat és Alleluia-Tropus című műveiben. Legjellemzőbb a szünetekkel tagolt, szakaszos szerkezet: fokozatos építkezés vezet a tetőpontig, és utána megkezdődik a zárlatig tartó „süllyedés”. A kórus tisztán hozta a különös, súrlódó harmóniákat, a Magnificatban a leginkább, amelyben a szólamok különböző összeállításaival való folyamatos játék is megnyilvánult. Megemlítendő még a Nunc dimittis homofon szövetéből kicsengő szoprán szólista, aki a kétvonalas b-t is gyönyörűen megformálta. Arvo Pärt kérdésként nyitva hagyott zárlatait pedig az Altro Coro énekesei olyan finoman hagyták függni a levegőben, hogy a hallgató nem került ki a zene bűvköréből egyhamar.
A hangverseny vége felé kezdtek hangilag kissé elfáradni az énekesek, ennek ellenére mennybéli hangzást produkált a nőikar James Macmillan The Gallant Weaver című művének kezdetén. Sőt, ezt is felülmúlta Macmillan Misereréje érdekfeszítő bő-szűk hangzásaival, illetve az alt szólista mély tónusú énekével. Ezt a telt alt hangszínt Ēriks Ešenvalds Magnificat & Nunc dimittis című darabjában is alkalmazta a szólista, és gyönyörűen díszített benne.
Az eseményt John Tavener két kórusművével zárta az Altro Coro, méghozzá ezek közül is nyomós okkal volt a Song for Athene az utolsó mű. A tenor szólistán és a minore-maggiore váltáson túl a legkáprázatosabb a csúcsponti kinyílás volt, amely megkoronázta az egész koncertet. Ráadásként újra elhangzott a „Tebe pojem” című Rahmanyinov-tétel, amely gyaníthatóan az együttes kedvenc darabjainak egyike. Második elhangzásakor már kétségkívül a közönség minden tagja a szívébe zárta ezt a gyönyörű művet.
Hőnich Csenge
Pravoszláv karácsony; Alekszandr Rizsinszkij, A Gnyeszin Akadémia kórusa, 2022. 12. 15. 19.00, Zeneakadémia, Solti terem
