A kishitű harangöntő
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának november 18-i hangversenyén egy felettébb érzelemdús estére...
Read Moreby Ádám Molnár | Dec 2, 2025 | Kritikus tollal | 0
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának november 18-i hangversenyén egy felettébb érzelemdús estére...
Read Moreby Ádám Molnár | Jun 16, 2025 | Kritikus tollal | 0
Az évad végéhez közeledve bátran kijelenthető, hogy az egyik legizgalmasabb hangversenyen vehetett részt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége május 27-én. Mindezt a világklasszisként számontartott Bécsi Filharmonikusok és az őket vezénylő kortárs zenei ikon, Thomas Adès budapesti látogatása önmagában is biztosította, azonban az általuk játszott különleges műsor még inkább hozzájárult a nem mindennapi koncertélményhez. Előadásukban Haydn A-dúr ,,Tempora mutantur” szimfóniáját (Hob. I:64) követően három kortárs mű; először Igor Levit szólójával Adès 2018-as Zongoraversenye, majd Kurtág György a Petite musique solennelle – en hommage à Pierre Boulez 90 című kompozíciója és Boulez csellókra íródott Messagesquisse című darabja hangzott el. A koncert zárásaként pedig a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján élt cseh zeneszerző, Leoš Janáček nagyszabású zenekari művét, a Taras Bulbát hallhattuk.
Read Moreby Ádám Molnár | May 2, 2025 | Kritikus tollal | 0
Dmitrij Sosztakovics életműve előtt tisztelgett a Concerto Budapest az április 11-i koncertjén a Zeneakadémián. A zenekarhoz és az őket dirigáló Keller Andráshoz a fiatal orosz zongoraművésznő, Dina Ivanova, valamint a külföldön tevékenykedő magyar basszus, Sebestyén Miklós csatlakozott. Az est során az 1. jazzszvit és az op. 70-es Esz-dúr szimfónia mellett elhangzott Muszorgszkij A halál dalai és táncai című dalciklusa Kerekes István zenekari átiratában, végül pedig a 2. F-dúr zongoraverseny (op. 102).
Read Moreby Ádám Molnár | Apr 27, 2025 | Kritikus tollal | 0
A lángelméjű Walter Benjamin írta 1933 végén: „tapasztalatszegénységünk csupán egy része a nagy szegénységnek, amelynek ismét arca van, oly éles-pontos vonású méghozzá, mint a középkori koldusé. Mert mit ér a műveltség minden java, ha nem köt hozzá minket tapasztalat? […] Ez a tapasztalatszegénység nemcsak magánjellegű, de az emberiség-szintű tapasztalatok szegénységét is jelenti. S ezzel – újfajta barbárságot.” (Tapasztalat és szegénység, Tandori Dezső fordítása.) Szerinte a nagy háború némává tett egy generációt, ellehetetlenítve a tapasztalatok közössé válását az emberiség szintjén, így eltörölve az egyetemesség bármiféle gondolatát, azaz magát a civilizációt.
Read Moreby Ádám Molnár | Apr 3, 2025 | Kritikus tollal | 0
Március 17-én a Korossy Kvartett Bartók-sorozatának ötödik koncertjét hallhatta a BMC közönsége. Mozart F-dúr vonósnégyese (K. 590), illetve Bartók 5. vonósnégyese (Sz. 102, BB 110) volt műsoron.
Read Moreby Fanni Mária Juhos | Mar 20, 2025 | Kritikus tollal | 0
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában Különleges zenei élményben...
Read Moreby Fanni Mária Juhos | Mar 20, 2025 | Kritikus tollal | 0
Március 7-én, Ravel születésének 150. évfordulója alkalmából Maxim Rysanov vezényletével tartott ünnepi koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémia Nagytermében, a szerző születésnapján. A hangverseny programját olyan közkedvelt klasszikus zenei ,,slágerek” alkották, mint a Lúdanyó meséi zenekari szvit, Ránki Dezső közreműködésével a G-dúr zongoraverseny, és Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művének Ravel által készített zenekari átirata.
Read Moreby Ádám Molnár | Mar 7, 2025 | Kritikus tollal | 0
Február 21-én az évad egyik legkiemelkedőbb hangversenyét hallhatta a Müpa közönsége. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a 80. születésnapját ünneplő William Christie lépett színpadra saját együttese, a Les Arts Florissants, valamint kiváló, fiatal énekes szólisták társaságában.
Read Moreby Ádám Molnár | Feb 17, 2025 | Kritikus tollal | 0
A kíváncsiság és befejezésérzet légköre fogadta Fejérvárit 2025. január 31-én, a koncertsorozat második részén, amelyen elhangzott Bach 5. (G-dúr) partitája (BWV 829), a h-moll francia nyitány (BWV 831), illetve a hatodik, egyben utolsó (e-moll) partita (BWV 830). A korábbi hangverseny sikerét az is mutatta, hogy ezúttal a színpadon is voltak ülőhelyek. Mondani sem kell, teltházas koncert volt.
Read Moreby Németh Kira | Jul 3, 2024 | Kritikus tollal | 0
Néma csend és sötétség. Egyszer csak Annus Réka népdalénekes tolmácsolásában megszólal az...
Read Moreby Németh Kira | Mar 4, 2024 | Kritikus tollal | 0
A Hagen kvartettet négy testvér alapította: Lukas, Veronika, Clemens és Angelika Hagen (utóbbi szerepét elsőként Anette Bik, később pedig a jelenlegi felállás egyik hegedűse, Rainer Schmidt vette át). Az együttes játékát valóban az az intenzív egymásra figyelés és bensőségesség jellemezte az egész este folyamán, amely olyan benyomást keltett, mintha a hallgatók egy meghitt családi jelenetbe nyernének betekintést.
Read Moreby Németh Kira | Jan 26, 2024 | Kritikus tollal | 0
Intenzív vasárnap délutánban lehetett része mindazoknak, akik az Istenek alkonya-előadásra...
Read More
Főszerkesztők:
Molnár Ádám, Juhos Fanni
Felelős kiadó:
LFZE HÖK
Olvasószerkesztő:
Szerkesztők:
Juhos Fanni
(Kritikus tollal)
Molnár Ádám
(Elődeink másképp)
(A zenén túl)
Korényi Eszter
(Múzsa)
Sárközi Zsófia
(Portré)
Pirbus Virág
(Népzene)
Hraskó Júlia
(Remekmű)
Lektorok:
Kovács Sándor
(Kritikus tollal)
Molnár Szabolcs
(Remekmű)