Author: Komáromi-Nagy Márton

Roppant szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért nagy elődünk szóban és írásban rendszeresen megnyilvánult, s nyilatkozatait néhány éve magyarul is olvashatjuk. Íme hat kis szemelvény Ligeti György páratlan életútjáról. E „mozaikok” nem időrendben állnak – másképp követik egymást.

Akik olvasták januári cikkemet Ligeti György gyermekkoráról, azoknak biztosan ismerősen cseng, hogy a zeneszerző jövőjét elsősorban Kolozsvárott eltöltött évei alapozták meg. A tehetséges ifjú nemcsak a muzsikára volt igen fogékony, hanem a reáltárgyakból is jeleskedett, apja ezért tudományos-kutatói pályára szánta. S hogy ma mégsem matematikusként vagy elméleti fizikusként tiszteljük őt: regényes életének nem ez volt egyetlen fordulata.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnuszt, és 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúrát. Habár a vers nem nemzeti közkincsnek készült, ma mégis minden iskolai ünnepségen vagy sporteseményen hallhatjuk, útleveleink dombornyomása őrzi, sőt szobrot is mintáztak róla. Egyszóval: a hétköznapjaink része. A kétszázadik évforduló kapcsán a „legmagyarabb” alkotás keletkezésének és megzenésítésének történetéről olvashattok.

2023 májusában ünnepeljük a Bartók és Kodály utáni nemzedék egyik legnagyobb hatású magyar zeneszerzője, Ligeti György 100. születési évfordulóját. Az 1956-tól  külföldön élő, kozmopolita Ligeti kivételes pályájának most egy kevésbé ismert szakaszáról mesélünk: Elődeink másképp rovatunk idei első cikkét a komponista gyermekkori zenei emlékeinek szenteljük.

Harmincöt éve, 1987. október 19-én, tragikusan fiatalon hunyt el a klasszikus zene emblematikus alakja, a kivételes brit csellista: Jacqueline du Pré. Egykori férje, a szintén elsőrangú művész, a zongorista-karmester Daniel Barenboim idén november 15-én ünnepelte nyolcvanadik születésnapját.