Beszélgetés Csejtei-Varga Júliával és Szabó Eszterrel a Klárák című előadásról

 

A Klárák egy, a Schumann-házaspár levelezéseire, Clara Schumann személyes szövegeire, valamint Robert Schumann Asszonyszerelem, asszonysors című dalciklusára felépített zenés színpadi mű. A műsor megálmodóját és a Clara Schumannt alakító Csejtei-Varga Júlia mezzoszopránt, valamint a zongorán közreműködő és szintén Clarát megtestesítő Szabó Eszter zongoraművészt kérdeztem az előadások során szerzett tapasztalataikról és az ötlet megvalósításának folyamatáról.

Juhos Fanni Mária: Juli, ha jól tudom, az egész előadásnak az ötlete a te fejedből pattant ki. Hogyan született az előadás terve és miként kell elképzelnünk a darab létrejöttéhez vezető  munkafolyamatot?

Csejtei-Varga Júlia: A diplomámra az egyik nővéremtől megkaptam ajándékba az Asszonyszerelem, asszonysors kottáját, és noha már régóta ismertem ezt a dalciklust, csak ennek kapcsán kezdtem el vele mélyebben foglalkozni. Korábban láttam egy olyan színházi produkciót, amiben két prózai színész adott elő egy versekre felfűzött párkapcsolati témájú darabot. Ekkor jutott eszembe, hogy valami ilyesmit dalokból is fel lehetne építeni. Az egyetemen volt egy művészetmenedzsment kurzusunk, ahová a félév végén különböző projekteket kellett vinnünk, én pedig ezzel az ötletemmel álltam elő. A Magyar Zene Háza jelezte, hogy segítenének a megvalósításában, azonban, mivel ekkor már várandós voltam a második gyerekemmel, erre végül nem került sor. Később a Solti teremben kaptunk lehetőséget arra, hogy megszülethessen a darab, ehhez pedig kellett magam mellé választanom egy zongoristát. Mivel az egész koncepció kezdettől fogva nagyon szorosan összefüggött a nőiséggel kapcsolatos kérdésekkel, mindenképpen női zongoristában gondolkodtam. Rögtön Eszter jutott eszembe, ő pedig szívesen vállalta a feladatot. 

Szükségünk volt egy olyan rendezőre is, aki a saját elképzeléseivel idomulni tudott a mi gondolatainkhoz. Így kerültünk kapcsolatba elsőként Tarjáni Krisztinával, aki a szövegkönyv megírásában segített nekünk. Az ő ötlete volt, hogy az előadást Clara Schumann életére építsük, én pedig nagyon könnyen tudtam azonosulni ezzel a felvetéssel. A szöveg befejezése után a rendezést Krisztina családi okok miatt már nem tudta vállalni, viszont rajta keresztül megismertük Csehi Rebekát, aki végül is a Klárák rendezője lett.

JFM: A dalciklus tételein kívül szólózongora-darabok is szerepelnek az előadásban, például a Kinderszenenből. Ezeket a Klárák zongoristájaként te válogattad, Eszter. Milyen szempontok alapján igyekeztél kiegészítő műveket találni a dalok mellé?

Szabó Eszter: Tulajdonképpen ez nem teljesen az én érdemem. Amikor megbeszéltük az elképzeléseinket a színdarab felépítésével kapcsolatban, az első pillanattól kezdve éreztük, hogy mely dramaturgiai pontokon lenne szükség zongoraművekre, melyek segítségével sokkal színesebbé és árnyaltabbá tehetnénk a szereplők jellemábrázolását. Noha nem volt szigorúan megkötve a kezem, támpontokat kaptam arra vonatkozóan, hogy hol, milyen karakterű darabok kellenének, hova kerüljenek lendületesebbek, vagy épp kicsit álmodozóbbak. Így jött létre például a darab kezdete is, amikor Clara Schumann egy kompozíciójának részletét játszom verkliszerűen újra és újra. Szintén ez a mű tér vissza a színdarab szólózongora részének befejezésekor. Tudtam, hogy oda egy vallomásos hangvételű zenét kell beillesztenünk, úgyhogy ezt figyelembe véve végighallgattam Clara Schumann összes zongoraművét, és végül erre esett a választásom. Igyekeztem olyan anyagokat választani, amelyek nemcsak az előadáshoz, hanem hozzám is közel állnak és amiket előadóként autentikusan keresztül tudok magamon engedni.

JFM: Ez egy olyan előadás, ahol nem pusztán zenészként, hanem színházi minőségben is jelen kell lennetek. Mennyire volt ez számotokra újszerű, vagy kihívásokkal teli feladat?

SzE: Nekem eleinte óriási kihívás volt. Klasszikus zongoristaként nyilvánvalóan hozzá vagyunk szokva a szerepléshez, viszont a színészi feladatok egy teljesen másfajta színpadi jelenlétet igényelnek. Noha számomra szokatlan volt ez a helyzet, semmiképp nem idegenkedtem tőle, mert kifejezetten érdekel is ez a másfajta megközelítésmód. Nagy szerencsém volt, hogy a próbafolyamatban is mindenki nagyon kedvesen és türelmesen állt hozzám. A színpadi mozgás tanulása érdekes tapasztalat volt; előfordult, hogy akár egyetlen földről való felállást is hosszú perceken át gyakoroltunk. Egyébként az erős izgulás ellenére nagyon élveztem ezt a típusú munkát, és azt hiszem, hogy ezek az élmények a zongorista tevékenységemhez is nagyon sokat adtak előadóművészi szempontból.

CsVJ: Én Esztert eleve úgy kerestem meg ezzel a projekttel, hogy jeleztem, itt nem csak zongoristaként kell majd részt vennie. A próbák során az volt a tapasztalatom, hogy végig abszolút nyitottan és vállalkozó szellemmel állt hozzá ehhez a dologhoz. 

Nekem az volt a nehézség, hogy sokat kellett beszélnem a előadás során. Nagyon szeretek színpadon játszani, épp ezért is szerettük volna, hogy szcenírozott legyen a darab. Mégis, amikor elkezdtem a tanulást, egy kicsit megijedtem, hogy képes leszek-e elsajátítani ezt a nagy terjedelmű szöveget. Több visszajelzést is nem az éneklésemre, hanem arra vonatkozóan kaptam, hogy miként tudtam ennyi szöveget megjegyezni. Ez sokszor kicsit bosszantó is volt… (nevet) Az opera szakon valamennyi színpadi mozgást tanultunk, viszont a beszédmondással kapcsolatos gyakorlat hiányát nagyon éreztem, főleg a Robertet alakító prózai színészek mellett. Ez nem volt egyszerű feladat, de azt hiszem, hogy ebben próbáról próbára, majd előadásról előadásra tudtam fejlődni. Mégis azzal volt a legnehezebb megküzdenem, hogy folyamatosan éreztem a hiányosságaimat az ezzel kapcsolatos eszközeim terén. 

JFM: Mi volt az az üzenet, ami Clara Schumann életén keresztül számotokra akár emberileg, akár szakmailag a legfontosabbá vált ennek a munkafolyamatnak a hozadékaként? 

CsVJ: A Robert iránti szeretete és rajongása számomra nagyon megható. Meghökkentő viszont a darabban az a pillanat, amikor kiderül, hogy egy hosszú koncertturnéról hazatérve az egyik gyermekük épphogy megismeri Clarát. Itt elhangzik ez a mondat tőle: ,,Amikor otthon vagyok, mindig foglalkozom a gyerekeimmel.” Ilyenkor akarva-akaratlanul mindig eszembe jutnak a saját gyerekeim, hogy az egyes próbaidőszakok során mennyire nehéz összeegyeztetni a családi és a szakmai életet. Schumannék nyolc gyereket vállaltak és ebből hét született meg, de megdöbbentő, hogy vajon Clara hogyan tudott ennyi felé szakadni. 

SzE: Ami most elsőként eszembe jut, az a Juli által is említett végtelen munkabírás. Clara Schumann levelezéseiből kiderül, hogy milyen hatalmas és nehéz repertoárt játszott, ez önmagában rengeteg időt és energiát igényel; amit ő zenészként, előadóművészként letett az asztalra, az már önmagában elég lenne egy egész életre. Mindemellett viszont ott volt még a gyereknevelés, a férjével való kapcsolata, a minden irányba való megfelelés, a rengeteg utazás és nyilvánvalóan a gyakorlás. Számomra ez fantasztikus, hogy ebben a korszakban ő nőként ilyen mértékben helyt tudott állni ennyi téren. És ekkoriban az sem volt gyakori, hogy egy női zongoristának a szakma ennyire hódoljon, ezt pedig lenyűgözőnek és nagyon menőnek tartom.