A szuvenírek egy kedves személytől vagy meghatározó helyről származnak, és erre emlékeztetik tulajdonosukat. Szuvenír lehet azonban egy dal, dallamfoszlány is, amelyet meghallva, felidézve rögtön egy számunkra kedves ország, vagy város jelenik meg lelki szemeink előtt. A következőkben néhány olyan 19. századi kompozícióra hívom fel a figyelmet, amelyeket külföldi zeneszerzők magyarországi, főként pesti látogatása ihletett. Közös ezekben a művekben – azon túl, hogy mind az 1840-es és ‘50-es évek termései –, hogy nyomtatásban is megjelentek a magyar főváros vezető kiadóinál, így beépülhettek hazai előadóművészek repertoárjába. A korabeli kritikák alapján elmondható, hogy az ilyen jellegű darabok különösen nagy hatással bírtak a közönségre, hiszen szerzőik jól ismert magyar témákat, dalokat használtak fel bennük.

 

Sigismond Thalberg – Souvenirs de Pesth (op. 65bis)

Liszthez hasonlóan Sigismond Thalberg is csodagyerekként tűnt fel, és tizennégy éves korára a bécsi szalonok gyakori előadója lett. A 19. század közepének egyik igen fontos virtuóz zongoristájaként 1830-tól Angliában, Németországban és más európai országokban is bemutatkozott. Mint zeneszerző számos virtuóz billentyűs kompozíciót – operaparafrázisokat, variációkat, fantáziákat – hagyott az utókorra, továbbá dalokat és két operát is írt.

Thalberg Pesten szerzett emlékei között ott lehetett egy olyan zenei anyag, amely széles körben leginkább a Két pisztoly című népszínműből vált ismerőssé. Szigligeti Ede alkotása – egy színmű három szakaszban, népdalokkal és tánccal – 1844 márciusában került bemutatásra a Nemzeti Színházban, a zenei betéteket Erkel Ferenc válogatta hozzá. A harmadik felvonásban Korcsmárosné bort ide az itcébe szövegkezdettel jelenik meg az a dal, amelyre számos korabeli feldolgozás készült. A népszerű ének Kelecsényi József és Tóth István kéziratos, valamint Színi Károly A magyar nép dalai és dallamai című 1865-ös nyomtatott gyűjteményében is megtalálható. Egy változatát Már minálunk verbuválnak kötéllel címen Bartók Béla felvidéki gyűjtései között is fellelhetjük, Színire hivatkozva. Fontos még megemlíteni Liszt Ferenc nevét is, aki ugyanezen dalt az Első magyar rapszódiájában (S. 244/1) dolgozta fel.

Thalberg különféle magyar dallamokra (Airs hongrois variés) készült Souvenirs de Pesth című zongoraműve 1846-ban jelent meg Párizsban, Eugène Troupenas kiadójánál, majd ugyanebben az évben Pesten, Treichlinger Józsefnél. A zeneszerző huszonkilenc ütemes c-moll bevezetőben készíti elő a témát, majd a tizenhat ütemes Cantabile szakasz végére a zenei anyag a párhuzamos hangnembe, Esz-dúrba érkezik meg. Az ezt követő, közjátékszerű anyag átörökíti a folyamatos nyolcadmozgásos balkézkíséretet a visszatérő Cantabile szakaszra. A közjátékanyag most lerövidül, és a magas regiszterben megszólaló cadenza és a G-dúr szerinti domináns kvintszext után a felső szólamban megérkezik a fentebb említett népszerű dallam. A bal kéz egyszerűbb, funkciós basszuskísérete az első strófa után kromatikus futamokba csap át, amely csak egyre fokozódik. A bokázó ritmusú zárlat kétszer szólal meg piano dinamikával, mielőtt a következő egység Allegro vivace felirattal be nem robban az utolsó nyolcadszünet után. Itt az átvezető anyagot ismerhetjük fel. A virtuóz futamok után a rapszódia egy fortissimo dinamikájú C-dúr zárlatra fut ki. 

 

Alfred Jaëll – Souvenir d’ Hongrie (op. 15)

A következő zeneszerző, Alfred Jaëll 1832-ben született Trieste-ben. Bécsben Ignaz Moscheles növendéke volt, Londonban pedig Thalberg tanította. Jaëll koncertező művészként bejárta Európa több városát, sőt, még Amerikába is eljutott. Hazánkban először 1851-ben adott nagysikerű hangversenysorozatot a Nemzeti Színház színpadán, melynek utóhangjaként a Remény című szépirodalmi és művészeti folyóirat kritikusa egyenesen Liszt és Thalberg mellé sorolta a virtuóz zongoristát. Ez a látogatás egy emlékkompozíciót ihletett, melyet először Pesten a Rózsavölgyi és Társa jelentetett meg 1851-ben.

A koncertsorozatról a Pesti Napló kritikusa egyenesen égi magaslatokat emlegetve számolt be:

„[…] Ujjai mintegy tündérhatalommal uralkodnak a hangok fölött; valami földöntúli angyali harmónia zenéjét véljük hallani e hangokban, mintha az elsuhanó szellő nyilatkoznék előttünk finom ömledező dalban.”

Érdekes, hogy ugyanezen folyóirat másik cikkében erős kritika is olvasható:

„Az ő játéka minden kellékeivel bír a valódi művészi előadásnak, de hibázik benne egy – az egyéniség, mely határozott jellemet ad az ihletett léleknek, mely többé teszi az előadást a puszta modornál.”

Jaëll Souvenir d’ Hongrie című művének felirata meditation, amit a korabeli forrásoknak megfelelően fordíthatunk ábrándnak. Egy huszonöt ütemes Andante szakasz után a Télen-nyáron pusztán az én lakásom kezdetű népies dalt fedezhetjük fel e-mollban, viszonylag áttetsző, homofon kísérettel. A Tompa Mihály versére készült „népdalt” Egressy Béni zenésítette meg. 1865-ben a Fővárosi Lapok hasábjain jelent meg egy beszámoló a Souvenir d’ Hongrie-ról, melyből érdemes felidézni a Jaëllnek szóló elismerést:

,,[…] egyik legszebb diadalának tarthatja, hogy ezúttal is ily tetszésben részesült a pestieknél, kik egy év alatt hallották Tausigot, Bülowot, a zongora e két hősét, s magát a királyt – Lisztet is. Végül hívták Ullmant is, ki azonban nem jelent meg.”

A darab alapvetően Andante és Allegro maestoso tempójú szakaszokból áll. Jellemzőek benne az apróbb futamok. A középrész repetáló zenei anyagának megjelenésével új dallamok bontakoznak ki, erre a marcato il canto éneklésre utaló utasítás is ráerősít.

Külön említésre méltó a fedlap két metszete, melyeknek készítője valószínűleg Winter Sámuel. A felső a Lánchidat ábrázolja, háttérben a budai oldallal és a királyi palotával. Ha éles szemmel megfigyeljük az oroszlánokat, meglepődve láthatjuk, hogy a híd közepe felé néznek. Több helyen is idézik Barabás Miklós visszaemlékezését, miszerint Clark Ádám tetette fel így, fordítva a szobrokat, majd William Tierney Clark megfordítatta azokat az utolsó ellenőrzés során. Így ma a hídra lépőket nem a kőfenevadak hátsó oldala fogadja. Ez a történet azt sugallja, hogy a metszet még az átadás előtti állapotot örökítette meg.

A lap alján – növényi ornamentika között – egy háromtagú banda bújik meg. Középen, egy hordóra fektetve egy kisebb cimbalom helyezkedik el, játékosán díszesebb öltözet látható, lábán csizmát visel, csak úgy, mint a fúvós játékos, aki feltehetően egy klarinétos. A harmadik zenész egy mezítlábas hegedűs, akinek a hangszere a cigánybanda elengedhetetlen szereplője.

 

Julius Egghard – Souvenir d’ Pesth (op. 9)

Julius Egghard először 1852 márciusában koncertezett a Nemzeti Színház színpadán. A tendencia már jól ismert: egy hónappal később a Rózsavölgyi cég kiadványai között már ott találjuk a Pesti emléket, mint „capriccio a mostani legkedveltebb magyar témák fölött”. Most nézzük meg, hogyan fogadta a közönség az említett koncert műsorán szereplő művet:

„[A] darabot, mely egypár ismeretes magyar dalunknak módnélküli kiczifrázásából állott, ismételnie is kellett. Több ízben előhivatott.”

 

A recept tehát egy koncertező virtuóz, néhány magyar dallam – ami már a koncert hevében feldolgozásra és hamarosan kiadásra is kerül –, valamint a befogadó közönség, amely az Osztrák-Magyar Monarchia kiegyezés előtti évtizedében ezeken a zenei anyagokon keresztül is jól tud kapcsolódni egymáshoz.

Kéri-Nagy Petra