Egy évvel ezelőtt debütált a MilleniArt Ensemble, amely együttes főként a barokk és a kortárs repertoár közérthető népszerűsítését tűzte ki céljául. A fiatal zeneakadémista hallgatókból álló zenekar vezetőjével, Király Eszterrel beszélgettem az elmúlt év eseményeiről.

Nagy Torma Julianna: Hogyan alakult meg a MilleniArt Ensemble?

Király Eszter: Régi vágyam volt, hogy zenekart alapítsak azokkal a zenésztársaimmal, akikkel szívesen dolgozom együtt. Nagyjából egy évvel ezelőtt Fujita Júlia – a másik alapító tag – szintén felvetette az együttesalapítás gondolatát. Ő álmodta meg a MilleniArt nevet is; legtöbbünk az ezredforduló körül született, innen a névadás ötlete. Ezt követően indítottuk el a projektet, azonban nem csupán egy alkalomra, hanem hosszabb távra terveztünk. Kölcsönösen motiváltuk egymást: én a művészeti vezetést vállaltam, Juli pedig rendezvényszervező végzettségével tesz sokat a zenekarért, de gyakran énekel is az együttesben. Az első koncertünk a Zenetudományi Intézetben hangzott el.

NTJ: Kik a zenekar tagjai, és mi a te szereped az együttesben?

KE: A tagok nagy többsége fiatal, így az egyetem és a különféle elfoglaltságok miatt nehéz volna állandó összetétellel működtetni a zenekart (jelenleg is többen tartózkodnak Erasmus-ösztöndíjjal külföldön). Természetesen van egy zeneakadémista mag, akik a MilleniArt szerves részét képezik; név szerint Blastik Ágnes, Donáczi Cseperke, Gyódi Norbert, Hurtik Rita, Riesz Péter, Sárréti Márton, Vass Grit Réka és a koncertmester, Kis Imola Villő. Az én feladatom a fuvolázás mellett a vezénylés, illetve a próbák vezetése, amivel régi álmom valósult meg.

NTJ: Miként határoztátok meg a MilleniArt Ensemble repertoárját?

KE: Korán világossá vált, hogy a repertoár barokkspecifikus lesz. A korszak iránti szeretetem régóta fennáll, számos barokk fuvola kurzuson vettem már részt, és több tagnak hasonló a hozzáállása ehhez a zenei stílushoz. A kor zeneszerzői közül kiemelkedőnek tartom Carl Philipp Emanuel Bachot, hiszen szerzeményei sokrétűek és rendkívül érdekesek. Természetesen a nagy barokk komponisták darabjait is sorra vesszük, most éppen Purcell- és Händel-műveket játszunk; utóbbit hihetetlen harmóniamenetei miatt nagyon szeretem. Amellett, hogy elképesztően igényes és kiváló zene, közérthető is, ez teszi igazán szerethetővé.

NTJ: Hogyan bővült ki a kezdeti barokk repertoár a kortárs zenével?

KE: A konzervatóriumi éveim alatt részt vettem az úgynevezett Új zenei projektben, aminek keretein belül különféle kortárszenei művekkel ismerkedhettem meg. Már ekkor rengeteg kérdés merült fel bennem ezzel az időszakkal kapcsolatban: nem tudtam eldönteni, hogy kedvelem-e, el tudom-e fogadni. A zeneakadémista éveim alatt elmentem Balogh Máté egyik koncertjére, amely elképesztő hatást gyakorolt rám. Nehéz megfogalmazni, miért, egyszerűen elkezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy mit értünk kortárs zene alatt, és annak mi a célkitűzése. Nem sokkal később találtam rá Balogh 12 Makám című darabjára, amely igazán megfogott és a zenekarral meg is tanultuk. Ezt követően nyílt egyre több lehetőségünk ezen a téren: ismerőseink közül két fiatal zeneszerző, Virág Anna Virág és Aurés Moussong felajánlották, hogy írnak nekünk darabokat, Virág Mátyás és Kaszab Sebő pedig már dolgoznak az együttesünknek szánt műveken. A kortárszenei repertoár kialakítása tehát ismerettségi körünkön belülről indult, majd külső hatásra döntöttünk az irányvonal folytatása mellett.

NTJ: Látszólag nagyon távol áll egymástól ez a két stíluskorszak. Könnyen azonosul mindkét irányzattal az együttes?

KE: Én úgy látom, hogy nagyon is közel állnak egymáshoz a barokk és a kortárs alkotások, nem véletlenül találkozunk gyakran barokk művekkel a kortárs koncertek műsorában. Ahogyan a parfümbolt különféle erős illatai után felüdülés a kávé illata, úgy hat a 17–18. század zenéje a mai zeneszerzők kompozíciói között. A barokk előadásoknál kiemelten fontos az előzetes tudás, amely által belső tartalmat adunk a zenének, ehhez hasonlóan a kortárs zenét is előbb meg kell érteni, hogy világos interpretációt hozzunk létre. Mindkét korszak meghatározó karaktere a beszédszerűség, mivel az előadás közben fontos a hangok egyenkénti belső kimondása. Továbbá mindkettő meghatározó zenetörténeti változásból nőtte ki magát: a barokk a dúr-moll alapú tonalitás kezdetét, míg a kortárs – legalább is az egyik válfaja – a tonalitás végét jelenti, és ezzel egyidőben az atonalitás kezdetét is. Tehát a harmóniai genezis legfontosabb pontjai.

NTJ: Az elmúlt egy év az előadóművészeket igencsak próbára tette. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot, milyen formában tudtatok találkozni a közönséggel?

KE: A zenekar online térbe való áthelyezését korainak tartottam, ráadásul az előadásainkra olyannyira jellemző közvetlenség nem is tud megvalósulni személyes kontaktus nélkül. Egyébként éppen ennek a közvetlenségnek és szabadságnak a jegyében döntöttünk úgy, hogy soha nem játszunk feketében; helyette egyszerű, elegáns, színes ruhákat viselünk. Szerencsére az utóbbi, nehezebb időszakban sem maradtunk fellépési lehetőség nélkül: az első koncertünk után – amelynek nagyon biztató volt a visszhangja – részt vettünk az Őrségi Kortárs Zenei Napokon, valamint adtunk néhány kávéházi koncertet is. A Lámpásban, Szimplakertben és Zsivágóban rendezett kávéházi előadásokon kisebb kamaraformációkban játszottunk, és igyekeztünk minél többet kommunikálni a közönséggel.

NTJ: Mik a terveitek a közeljövőre nézve? Hol találkozhatunk veletek legközelebb?

KE: Rajk Judit invitálására több ízben is játszunk majd az Egyházzenei Tanszéken; ezek közül a legkorábbi koncert október 13-án 18 órakor lesz a Hold utcai református templomban, emellett minden érdeklődőt szeretettel várunk a Bach-héten. Közvetlenebb, beszélgetős koncerteket továbbra is szervezünk majd, de célunk, hogy minél több hagyományos értelemben vett előadást is tarthassunk. Az első félévben kora barokk zenét fogunk játszani, a második félévre pedig egy nagyobb szabású kortárszenei projektet tervezünk.