Nehéz feladatra vállalkoztak az alkalmazott zeneszerzés szak hallgatói, amikor a Versből hang projekt keretében elfogadták a felkérést, hogy énekszólam nélkül reflektáljanak zenében egy kortárs költő, Borsi Bálint verseire. A február 24-i, Solti termi koncert hallgatósága azonban megbizonyosodhatott arról, hogy az ifjú zeneszerzők egytől egyig nagyszerűen oldották meg a feladatot, méghozzá mind a heten egészen egyedi megoldásokat választottak. A koncerten maga a költő is jelen volt, és a beszélgetések során – amelyeket Molnár Szabolcs zenetörténész moderált – a közönség bepillanthatott a költői műhelybe, illetve a zeneszerzők munkájába is. A projektet a Zeneszerzés és a Kamarazene Tanszék közösen szervezte, így az előadó együttesek gondosan lettek összeválogatva. Ennek feltűnően jótékony hatása volt a koncertre, hiszen mindegyik darab nagyszerű előadásban szólalhatott meg.
Az első zeneszerző, Márton Márk Változások (Changes) című, zongoraötösre hangszerelt darabjával egy, a költözés élményét feldolgozó verset zenésített meg. A szöveg ,,fordításához” egyfajta romantikus megoldást választott. Ez nemcsak hangzásban mutatkozott meg, hanem azáltal is, hogy egy saját költözés szubjektív élményét használta fel ihlető forrásként.
Kováts-Szőcs Benedek kvartettje, az Éjvadon az annak alapjául szolgáló vers formai szerkezetére épült, a szerző pedig egy zenei idézetet, Wagner Trisztán és Izoldájának egy közismertebb motívumát is felhasználta a mondanivaló egyértelműsítése – vagyis a tél hidegségének és a szerelem melegségének szembeállítása – érdekében. A zenére fordítás kulcsa itt is egy személyes élmény volt, a zeneszerzőt azonban nem a versben leírtak átélése ihlette meg, hanem annak sajátos hangulati tartalma, amely egy novemberi hajnal hideg, mégis érzelmes atmoszféráját idézi.
A jelenleg zeneakadémiai tanulmányait folytató amerikai Julien Changnak egy olyan költeményt kellett zenévé alakítania, amelyben a költő a folyamatos változás állandóságát önti lírai formába. Mikró című művében így a zeneszerző is minduntalan visszatérő, ám lépten-nyomon variált motívumokból építkezett, amelyek nemcsak az állandó eltérésük, hanem nyugtalan modalitásuk miatt is valamilyen fiktív kelet-európai nép körtáncára emlékeztettek. A szerző megjelenítette a mikrohullámú sütő folyamatos forgását, és ezáltal metaforikusan az emberi élet statikus mozgalmasságát is.
Varga Nadin Chaconne d’hiver című zongoratriójában szintén az elődök hagyományából merített ihletet, amikor is Vivaldi Négy évszakjának Tél concertójából (RV 297) emelt ki egy motívumot, hogy aztán egy egészen más zenei kontextusban teremtse meg vele Borsi Bálint Téli canzona című művének hangulatát. Nem véletlen azonban, hogy a zeneszerző megváltoztatta a címet, hiszen az adott keretek között a canzona műfajának semelyik (zenei) vonatkozását nem tudta volna kihasználni: énekhangot nem alkalmazhatott, érthető okokból pedig egy orgonafantázia sem lett volna megvalósítható. Így a chaconne bizonyos értelemben szigorú, ugyanakkor nagy variációs szabadságot megengedő formájához nyúlt.
Nagy Emma klarinéttriója, a Relicta ismét egy szubjektívebb, elbeszélőbb hangot ütött meg. A zongora szólamában egészen különleges hangszíneket kevert ki, ezáltal rendkívül felfokozott hatást ért el. A mű címe – melynek jelentése lehet elhagyott és özvegy is – jól illusztrálja a hangzást és a statikusságot, ami csak a darab vége felé vált kissé mozgalmasabb faktúrájúvá.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az este legmegdöbbentőbb és a költészeti alapanyagot a leginkább szó szerint zenére fordító alkotása Sebestyén-Lázár Regina vonósnégyese volt (the dawn plays its melody on the crickets – a cím az eredeti magyar vers utolsó sorának angol megfelelője). Ebben egy speciális, ún. kiterjesztett technika (melyben a húrokat nem a vonón lévő lószőrrel súrolják) révén a szerző akusztikusan is megidézte a versben szereplő tücsköket. Ha a komponista csak erre a technikára épített volna, jogosan merülhetne fel a hatásvadászat vádja, azonban a szerző olyan organikusan illesztette azt a hagyományos vonósnégyeshangzásba, hogy a ,,ciripelés” egyáltalán nem vált kirívóvá vagy nevetségessé. A mű közepén a kezdőszakaszhoz képest éles kontrasztként egy nagyon tiszta diatonikus akkord is felcsendült, majd a darab végül ismét zajeffektusokban tűnt el.
Az estet Törőcsik Kristóf – szintén az alapul szolgáló vers címe után – Tengerre nézőre keresztelt darabja zárta, amelyben a zeneszerző a minimalizmus elvéből indult ki, és annak hangzásformáira (hosszasan kibomló struktúra, hangrepetíciók és beszúrt hangzatok) építkezett, de elhagyta a szerkesztési elv hagyományos monotonitását, amellyel formailag sokkal tagoltabb művet alkotott. Ennek köszönhetően a minimalista technika csupán a darab gerincét alkotta.
Összességében azt mondhatjuk, hogy mind a zeneszerzők, mind az előadók részéről nagyszerű művészi teljesítménynek lehetett tanúja az est közönsége. Reméljük, hogy a jövőben is lesznek ehhez hasonló izgalmas projektek a különböző művészeti ágak összekapcsolása érdekében.
Bedő Bátor
A Zeneakadémia műhelyei; Versből hang: újzenei koncert, 2025. február 24. 19.00, Zeneakadémia, Solti terem
