Utólag a 2014-es évet sajnos a 2016-os „Year of Death” előfutárának mondhatjuk, ugyanis olyan hírességek hagytak itt minket, mint Philip Seymour Hoffman, Richard Attenborough vagy Joan Rivers, mégis, talán Robin Williams halála ért bennünket a legváratlanabbul. Évekig az a szóbeszéd járta, hogy az alkohollal és droggal összefüggő depresszió miatt vetett véget életének, de ma már tudjuk, ezek egyike sem játszott szerepet a színész döntésében. Özvegye, Susan Schneider minden tőle telhetőt megtett, hogy cáfolja a világszerte keringő vádakat, és megtalálja férje öngyilkosságának okát.

Novemberre választott filmem, a Robin’s Wish bemutatja, Susan Schneider hogyan derített fényt arra, hogy férje Lewy-body (magyarul Lewy-testes) demenciában, annak is a legagresszívabb formájában szenvedett. A cselekmény két szálon fut: az egyikben a színész felesége és barátai mesélnek Robin egyre gyanúsabbá és aggasztóbbá váló viselkedéséről, a másikban pedig Susan és az általa felkeresett orvosok mondják el, mi is az a Lewy-testes demencia, és milyen tünetekkel jár ez a betegség. A film ugyan interjúsorozat, mégsem nevezném dokumentumfilmnek, mert az egy és negyedórás játékidő alatt egy pillanatig sem éreztem a műfajra jellemző távolságtartást a beszélők részéről. Az alkotók célja nem az ismeretterjesztés volt, hanem közvetlen beszélgetés mindenkivel, aki szerette Robin Williamst, és üzenet mindazok számára, akik tudni akarják, min ment keresztül életének utolsó évében. Idő- és tintapazarlás lenne többet leírni a film tartalmáról, hiszen úgysem tudnám olyan hitelesen átadni, mint ahogyan azt első kézből Susan Schneider és a néhai színész barátai teszik.

Számomra – aki látta Robin Williams összes fontosabb és kevésbé fontos filmjét – a végletekig elszomorító, hogy aki egykor uralta a színpadot és a filmvásznat, aki minden barátjával és rajongójával közvetlenül viselkedett, egyik pillanatról a másikra kérdőjelezte meg a saját képességeit, majd a felesége szeretetét is. Mindezt pedig egy olyan betegség miatt, aminek még csak a nevét sem hallotta. A filmben megszólalók szerint egyszer sem panaszkodott, de nagyon szenvedett. Ezt minden hozzá közel álló tapasztalta, azonban sohasem tették szóvá, és még véletlenül sem tárták a nyilvánosság elé. Shawn Levy rendező azt is elárulta, az utolsó Éjszaka a múzeumban filmen nagyjából kétszázan dolgoztak, akik közül senki sem szivárogtatta ki, hogy a forgatáson Robin csak árnyéka volt önmagának. Mindez azt erősíti meg, amit én is érzek iránta: mély tiszteletet és megkérdőjelezhetetlen rajongást, és ezt az sem tudja megingatni, hogy a színész fiatal korában súlyos drogfüggőségben, később pedig alkoholizmusban szenvedett.

A Robin’s Wish nem mindennapi filmélmény. Tartalma és hangulata túlmutat az átlagos dokumentumfilmeken, így mindenkinek bátran ajánlom, aki betekintést szeretne nyerni a valaha élt egyik legnagyobb színész végnapjaiba.

Gergely Máté